Van egy különleges bizalom, amit csak egy kutyától kaphatsz meg. Amikor rád néz, nem csak egy embert lát. Ő benned látja a világot. És amikor ez a bizalom megtörik a lelkén egy olyan seb keletkezik, ami egy életen át megmarad. 

Május 20. - A Mentett Kutyák Világnapja! 

Kutyák ezrei élnek úgy nap mint nap, hogy valaha valakihez tartoztak – aztán már senkihez. Ott maradt az árokparton, a leláncolt kertben, az udvaron, ahol senki sem szólt hozzá. Elég volt egy költözés. Egy megunt karácsonyi "meglepetés". Egy türelmetlen ember, aki nem értette, hogy egy kutya nem játék. Sokuk éhezik. Sokan szenvednek. Néhányukat verik is. Másokat meg "csak" elfelejtenek.

A mentés nem egy fotó az örökbefogadásról. A mentés a csendes sírás, amit senki sem lát.
Azok, akik a frontvonalban vannak – menhelyeken, civil szervezeteknél, ideiglenes befogadóként, utcai mentőként – naponta szembesülnek azzal, amit a többség nem akar látni. A rettegő szemekkel. A lebénult bizalommal. A testtel, ami túl könnyű, és a szívvel, ami túl nehéz.
Ők azok, akik nem csak "sajnálják" ezeket a kutyákat – tesznek is. A saját idejüket, pénzüket, lelküket adják, hogy legyen még egy esély.Mert valakinek tenni kell. 

És nem elég csak nem bántani!
Nem elég csak szeretni a sajátodat!
Aki félrenéz, az cinkosa annak, aki bánt!

De van egy másik oldal is. A remény oldala. Az új gazdi. A befogadó család. A mentett kutyák különösen szeretnek. Mélyebbről. Félve ugyan, de annál hálásabban. De bármennyire boldog is lesz az új életük – a lelkük mélyén ott marad egy félelem: "Ugye most nem veszítek el mindent újra?"
Ezért ők nem "másodkézből" érkeznek. Ők a legerősebb lelkek, akik újra mertek hinni. 

Mit tehetsz te, ha nem vagy a frontvonalban?
Oszd meg a történeteiket!
Segíts a gyűjtésekben!
Támogass egy menhelyet!
Fogadj be, ha tudsz!
És ne nézz félre! SOHA! 

A Mentett Kutyák Napja egy emlékeztető, hogy még mindig van dolgunk! És hogy van remény – benned is, bennem is, bennük is.

Mert egy kutya, akit eldobtak… képes újra szeretni. A kérdés csak az, hogy mi képesek vagyunk-e jobbá válni érte?